Késő bánat, nincs bocsánat. Az ember mindenféléről hall mindenfélét, és a végén oda lyukad ki, ahonnan már nincs nagyon hova, és fanyarú arccal bámul vissza. Azt hiszem ezekre a helyzetekre a gyakorikerdesek.hu és a yahoo answers legfurcsább válaszai sem nyújtanak megoldást.

Pedig az emberben ezerszer feldereng a bizonytalanság szikrája, mit és hova kéne tennie, mondania, csinálnia. És mindezeket úgy, hogy a megbánás lehető legapróbb szikráját is el akarja kerülni, de ez nem lehetséges.

Hiszen ha ilyen lineárisan működnének a dolgok, akkor már rég nem lenne szükséges jövendőlni, hiszen a 'jövő' szó passzívvá tétetett volna. Ha az ember egyszer meghallja magában és képes feldolgozni, mennyire beágyazott, akkor ott nagyobb meglepetések lesznek, mint a brazil kölyök szülinapi zsúrján.

Ahhoz, hogy megértsd, mekkora távolságok vannak, hallgasd meg micsoda különbség van zaj és zaj között. Ezt a problémát mindenkinek magában kell lejátszania, de óvatosan, mert csalók mindig is voltak és mindig is lesznek. Ezen kardinális kérdés kapcsán senkiben sem szabad megbíznunk, csak magunkban. Senki másban.

(Milyen nehezen szánjuk rá magunkat, hogy idegenek mellé leüljünk egy padra, pedig nem harapnak. És ha nem ülünk le, megőrülünk.)