Mikor halálhírét hallottam, megdöbbentem, nagyon furcsa érzés szaladt végig a fejemen, mert két nappal előtte még róla volt szó társadalomelméleten. Azután érzékeny kanyarokat véve csapongtam gondolatok közt, míg végül lassú víz partot most, vagy úgy is mondhatjuk - ami a szokásos -, hogy a dolgok csak gyűlnek egymáson, hogy aztán ne is emlékezzünk, mi van legalul, mi az alap.

Azért szerencsére itt nem pont erről van szó, hanem arról a bonyolult fejezetről, ami kimaradt a  "feledés enciklopédiájából". Van ugyanis az a furcsa helyzet, hogy az embernek sok apja van, mentorok, gondolkodók, 'főhősök a kedvenc sorozatokból' és még sokan mások. Én személy szerint sosem kértem egyiktől sem apasági vizsgálatot, a szellemi neveléshez amúgy sem kötelez a vér. Őket viszem, visszük magunkkal minden percbe, és anélkül néznek vissza megnyilvánulásainkból, hogy valóban tennék.

Lévi-Strauss egy ilyen figura volt nálam. Pedig szavamra, nem olvastam tőle sokan, mint inkább keveset, de már az is bőven elég ihletet ad, amikor látom Brazíliában, és jobbnál jobb anekdotákat hallok róla.  Olyan dolgokat, amik Foucault szerint nem tartoznak élesen a munkásságnak megértéséhez.

Azonban mi tartozik a megértéshez, ki tudja már, amikor fent van Facebookon, és twitterezik is...

"ürességünk könyvtárosa"

A Pop, csajok, satöbbi-ben van egy mondat, miszerint a tudatosság az ember legnagyobb ellensége. Hm, micsoda "frázishalmaz", de jól hangzik, élj a mának, irány a Balaton és wakeboardozzunk egyet. Picit megfordítva, a tudatosság=reflexió, amivel tényleg nem mindig könnyű, de nélküle a mítoszok és konvenciók világában élnénk, és csodás példái lennék annak, hogy a tisztelet jele a jónapot.

Claude Lévi-Strauss üzenőfalára ():

darabokra hullik Grand Master fless
a vakolat összepakol és falról lemász
garaton fordul a sarki szesz
tényleg túl keserű a kulimász
vademberek közt megdermed
a derű pírjén nyelvrokon
elítélve legfelső hiedelmed
hogy oltár elé vezess az okokon
átnyúlva elnyűtt frázishalmazon
párizs a világ fővárosa
mit nem tudok csak felhalmozom
míg te vagy ürességünk könyvtárosa
tiszta betűiden kitűrt inggel
ha nem tetszik a valóságunk
végünkre a kezdetünk pinggel
s leszakad a tudat águnk
forró trópusok alatt ébredve
csak őrizzünk meg pár emléket
hogy felpingelhessük képedre
köztünk modernitás nem lépked.

Érdemes megnézni az utolsó, és egyben egyetlen kommentet.