Tegnap első felindulásból írtam meg azt a posztot, ami nem jelenti azt, hogy ami ott van azt most visszavonom. Nem fogom, csak most egy kicsit mélyebben nézem át a dolgokat, elsősorban magamban.

Én magam is meglepődtem azon, hogy ennyire kötődöm egy rádióhoz, ami a tömegmédia, a kereskedelmi média része, úgy hogy megvan róla a nem éppen felemelő véleményem. De ez most valahogy más. Gondolkoztam sokat és rájöttem, hogy igazán nem is hallgatok nagyon rég óta másik rádiócsatornát. Reggel, amikor elindulok itthonról, a Bumerángot hallgatom és hiába van korán jó kedvem lesz, este, amikor hazafelé tartok, vagy Juhász Gergő, vagy Vas Maya kisér haza. Amikor dolgoztam, akkor is a Sláger szólt és azt hallgattuk és néha az egyetemen is előadás helyett Őket hallgatnám. Jóformán egybeforrt az életemmel A Rádió. Most, mikor ezt írom, most is Őket hallgatom.

De ma reggel amikor bekapcsoltam a rádiót, nem egy vidám műsor fogadott, hanem ugyanaz az értetlenség és rosszkedvem, mint ami bennem is megfogalmazódott tegnap. Milliónyi sms, betelefonáló, híres és nem híres emberek mondták "résztvétüket" a Slágernek. Amikor Bocsi belovasott néhány sms-t, remegett a hangja, pedig Ő és az egész stáb látott már nem egy megható dolgot és még akkor sem történt ilyen. És itt jutott eszembe nagyon sok egyéb emlék, ami a Slágerhez kötődik, és ezek alapján már nem kérdéses, hogy miért kötődöm Hozzájuk. Nem kevés olyan dolgot is csináltak, amik nem nagyon jellemző a kereskedelmi médiára, például a Sláger Angyal, amin keretein belül igazán szegény gyerekek jutottak karácsonyi ajándékhoz, vagy egy másik példa: a Bumeráng csereberéléseken keresztül több milliót érő játszótérhez juttatott egy kis falut.És most nemcsak az én jó reggeleimet veszik el, hanem rajtam kívül millió más emberét is. Gondolok itt nem csak a Sláger, hanem a Danubius hallgatóira is.

Ez most kicsit személyesre és érzékenyre sikerült, de nem baj. Ilyen is kell.