Kíváncsi voltam az új lakásra, ezért egyik fényesebb délutánon átmentem a mindössze egy sarokra lévő szimpatikus társasházba, ahol hatvanöt négyzetméternyi ifjúság várt rám. Az időpontot előre leegyeztettem a házmesterrel (aki közös képviselő is). Legjobb, ha ő avat be miként mennek a dolgok.

Érkezésemkor az középkorú házmester egy sárga szatyrot szorongató öregebb lakóval, Gyuri bácsival beszélgetett a kapunál. Ha jól vettem ki politikáról volt szó, egész pontosan bizonyos vezető személyiségek pártállami múltjáról és tevékenységéről, ők persze nem így fogalmaztak. Köszöntem, mire elköszöntek egymástól ők is. Gyuri bácsi célba vette az 53 méterre lévő harmadik-kategóriás vendéglátó ipari egységet, és igen, ő csak annyit mondott megy a két szürkébe megnézi ott van-e valaki. Szerintem ott volt.

 

Kezet fogtunk a házmesterrel, most találkoztam vele először. Megbeszéltük mi hogyan, és elsőként elindultunk a belső udvar felé. A mintegy 300 négyzetméteres belső udvar tele volt fákkal, bokrokkal. A növényzet összevissza burjánzott. Ez nem egy rossz környék ugye. Egy baja volt még: fel volt kerítéssel és falakkal szabdalva az egész terület a különböző társasházak között, padok sehol, és mint megtudtam senki nem törődik sem a növényekkel sem az udvar tisztaságával.

 

Mi lenne, ha egybenyitnánk a többi házzal, és lennének padok is, esetleg gondozná valaki? – kérdeztem bátran.

 

Erre a házmester olyan pofát vágott, mintha visszajöttek volna az oroszok. A válaszában mindenféle dolog elhangzott a költségektől kezdve az időigényességen át lakók rossz hozzáállásáig. Talán nagy falat lenne ez. Amúgy ez nem rossz környék, kedvesek az emberek.

 

Bementünk a lépcsőházba. Tetszett, hogy tisztaság van, nem koszos a fal (nemrég volt újrafestve!), a korlát mintha új lenne. Tekintetemmel pásztáztam mindent, padlótól plafonig.

 

És megkérdeztem hol van a biciklitároló.

Az nincs. Illetve a kukákat tartjuk abban a kis helyiségben a kapu mellett, ami elméletileg a kerékpártároló volt. Ez jó, hiszen így nem terjeng a lépcsőházban a szag. Eddig ott voltak a kukák a kapu előtt, és mindig el kellett menni mellettük. A földszinten lakókat is már nagyon zavarta, hogy egyre több szemét termelődik, és ez egyre büdösebb ugye. A kerékpárokat a házban lakó fiatalok vagy felviszik magukhoz, vagy ideláncolják a korláthoz.

Ekkor jutott eszembe, hogy ez a mi házunkban is így volt, sőt az öregekre való tekintettel csak a bal oldali korlátot használhattuk.

 

Amúgy szelektív a hulladékgyűjtés?

Nem sokat ér az, a szemetesek úgyis egybeöntik a kukásautóban. Én felkelek reggelente a teendők miatt, és látom ezeket. Múltkor majdnem rájuk is szóltam, mért csinálják ezt, ha mi egyszer előre kiválogatjuk.

 

Sajnos nem tudtam meg a házmestertől, hogy miért csinálják.

 

Elindultunk fölfelé a lakáshoz. Negyedik emelet révén lifttel. A lakásban minden rendben volt, már jártam itt korábban, de akkor még nem volt felújítva.

Most még nem költözöm be, ki lesz adva- közöltem a házmesterrel, aki egyetértően bólogatott és néhány mondatban kontextusba helyezte ezt a világban zajló negatív gazdasági folyamatokkal. Jó környék ez, okosak az emberek.

 

Valahogy eszembe jutott egy film, illetve egy jelenete, ezért megkérdeztem felmehetnénk-e a tetőre.

Őőő megnézem megvan-e a kulcs, erre most nem számítottam, stb. Szerencsére meglett a kulcs.

 

A ház 6 emeletes, lapos tetős. Tényleg lapos volt a tető, parabolák, kábelek, kémények, csupa olyan dolog volt ott, aminek ott a helye. Körbenéztem. Jó volt fent lenni. Szerintem a házmester is kicsit megnyugodott, körbetekingetett, rég járt a tetőn.

És ekkor megkérdeztem mi lenne, ha ide napelemeket telepítetnénk, mostanság erre talán még pályázni is lehet valahol, esetleg a többi házzal együtt.

 

Na erre megint visszajöttek az oroszok.

Anyagilag ez elég megterhelő lenne. Meg a lakók, és a többi ház is el van adósodva. Ellenérvek akadtak bőven a házmesternél. De nem vitáztunk, inkább elindultunk lefelé.

 

A liftben csak egy dolgon gondolkodtam. Vajon hol kezdődik Koppenhága?