Érkezik a hír, miszerint új elitre és kulturális programra van szükségem, valamint, hogy ezt rövid időn belül meg is kapom. Természetes. Aztán kitalálják azt is, hogy nem nézek fel jelenlegi hazai (gazdasági? politikai?) elitre. Valószínűleg mentalista képességeik vannak, mert ez így van. Azonban engem az elit szó mindig gondolkodóba ejt. Szeretnék-e hozzájuk tartozni? Kik ők egyáltalán? Mi jellemző rájuk? Valami olyasmi a válasz, hogy ők azok, akik naponta kétszer is tudnak ittasan vezetni, érettségi nélkül várost vezetni, segélyt munkához kötni, parlamentben blikket olvasni, számla nélkül költségtérítést kérni, közvagyont átmenteni, egyszóval minden olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amely itthon a kulturált és befutott emberek ismérvei. Tehetséges emberek ők.

Viccet félretéve nagyon jól tudjuk mi jellemzi a hazai gazdasági és politikai elitet, amely nemsokára kéz a kézben mutatja majd meg merre is az a kultúra. Aki eddig kételkedett, mert nem szereti az alaptalan vádaskodást, az most a saját szemeivel is megbizonyosodhat róla, ha informálódni kezd. Mérhető, központi formában fogja kapni a kultúrát magyar. Mert ez őt nem csak megilleti hanem nemes, választékos életének lefolytatásához is elengedhetetlen. Az elitkultúra tehát nem kifejlődik az őt megelőző kultúrából, ahogy azt egyes filozófusok és társadalomtudósok tartják, hanem sui generis fog létezni a magyar erőtérben.

Azonban áprilisban nem csak kulturális pálforduláson esik át az ország. Apokalipszis vár azokra is, akik állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket magával hozó kérdésekkel foglalkoznak, és ezáltal kérdéseket generálnak a kulturált magyar ember fejében. Megnyugvás lesz sorsunk, mert nem kell ilyesmi kérdéseken többé törni a fejünket, miközben megtermeljük a GDP-t. Az egységesen gondolkodó társadalom minden vezető álma, így ugyanis a nép kiszámíthatóbb és irányíthatóbb lesz. A vezető pedig király módjára óvja, vigyázza népét, nehogy valami baj történjék, ez pedig emígyen van rendjén: minden magyar ember tisztában van a kárpát-medencében őrá leselkedő veszélyekre. Ide sorolható a politika megosztott világa is, amely ha ugyan a szivárvány színeiben nem is pompázik, de mindenképpen duális jellegű gonosz izé.

Képzeljünk csak el egy olyan helyet, ahol a társadalom értékekről vitázik, megteremti a maga kulturáját, majd az állam nem szól bele, hogy abból ki és miképpen interpretálja a számára szimpatikus elemeket. Ott mindenki arra megy, amerre szeretne.

Na, az ilyen helyeken mindig hugyszag van.